Siegburg by night

Kepzeljétek, láttam Lorikat nagyon dühösen.

Három es fél év kikezdhetetlen nyugalom utan büszken jelenthetem: megis kepes ra. Sikerült orditasra birni.

Kedd este levonatozott Frankfurtba hozzam, mert itt volt Alek Pawlak valami regionalis nielsenes fejtágításon (tudjatok, aki miatt beszereztem a szep piros Polska polomat a VB alatt), ugyhogy elmentünk együtt vacsorazni.

A vacsi jo volt es utana a szokasos „tancos“ vonatommal mentünk haza - ami menetrendszerint ejfelkor van Montabaurban. Nem, kivetelesen nem is kesett, szoval most nem a szokasos DeutscheBahn frusztraciorol lesz szo...

A vonaton Lorika megprobalt aludni. Mellesleg végig ugy tünt, hogy nem nagyon megy neki, mert még Limburg utan is pikírt megjegyzések szürödtek ki az alvomaszkja alol a balfék kalauzt illetöen. Limburg amugy 10 perccel van Montabaur elött.

2 perccel az otthoni allomas elött szokas szerint be is zwanzogták hangosbemondoba, hogy mindjart megerkezünk, a leszalloknak auf Wiedersehen.
Orsika elkezd cihelödni.
Könyvet elpakol, kabatot felhuz, Lorikat felébreszt.
Lorika kipislog az alvomaszk alol. Körbenez, kritikusan megjegyzi, hogy ugyanmá’ a vonat még csak nem is lassit, mar megint miért akarok az ajto elött acsorogni. (..es itt kb 1 percröl beszelünk…)
Ez amugy állando téma. Ö az essünk-le-a-vonatrol-az-utolso-lehetseges-pillanatban tipus, en meg a keszülödös.

Jo - mondom neki mar kabatban - en elörementem (mert hatul ültünk, es az eleg messze van a lepcsöktöl az allomason), te jössz, amikor akarsz, ergo olyan tempoban es olyan tavon sprintelsz, ahogy jolesik. En aztan nem vagyok semmi jo elrontoja...
Orsika el, Lorika vissza a maszkja ala. Vonat beér, Orsika leszáll, elindul a lepcsökön lefelé. Hátranéz. Lorika sehol. Na - morogja magában - mar megint valami vélt fóbiabol való kineveles folyik itt; ugy csinal, mintha nem jönne - demonstralando, hogy mennyi idö volt még leszallni.

Hösnönk azert tanácstalanul megtorpan. Megprobalja hösünket felhivni telefonon, hogy jöjjön mar, ö speciel elég faradt, ugyhogy ez most tenyleg nem vicces. Semmi.
Egy perccel kesöbb hösünk visszahivja es idegesen közli, hogy a vonaton van.
Hösnö - kisse türemetlenül: haha, nagyon vicces, vettük az adast, de most mar gyere le szépen a lépcsön és menjünk haza. De hösünk tovabbra is makacsul hajtogatja, hogy ö bizony a vonaton van, es elegge kiabal ahhoz, hogy ekkor hösnönk komolyabban elgondolkodjam az opcio lehetöségén.

Kepzeljetek, 1 perc alatt visszaaludt. Illetve az ö verzioja szerint en egyaltalan nem is ebresztettem fel, ugyanis nem emlekszik ra, es hogy hagyhatom en öt fenn a vonaton. Hogy hogy nem nezem meg, hogy leszallt-e, es eleve hogy nem veszem eszre, hogy egy alvo emberhez beszelek. Modnom neki (hihi, obejktivebben: üvöltöm a telefonba), hogy ha a kerdeses alvo ember – persze nyilvanvaloan megtévesztési célzattal - felemeli a maszkjat, körbenez es közben lorikasan kioktat a fobiaimrol, akkor bitang nehez felismerni, hogy epp alszik. Lassuk be.

Tudjatok, az a szep az InterCityExpersszekben, hogy cirka 70 km-enkent allnak meg. Következö: Siegburg. 65 km a montabauri allomastol. Ejfelkor. Autoval. En. Aki akkor is kepes lennek eltevedni, ha epp az egesz NASA engem navigalna. Anyam. Irany a Mazda. Közben par szükseges rövid kommunikacio telefonon az akciotervröl, hihi, amelyek mellesleg mindig azzal ernek veget, hogy valaki üvölt, a masik meg levagja a telefont.

Egy ora körül voltam Siegburgban. Lorika szetfagyva beszall, rögtön folytatva a hegyibeszedet arrol, hogy en cserbenhagytam es szandekosan a vonaton hagytam, hogy megleckeztessem, es hogy tehettem es hogy szegyelljem magam. Probaltam beleszurni, hogy de…es hogy…na meg... bizonygatva, hogy en bizony felebresztettem…es ö egyszerüen megint eldöntötte helyettem, hogy majd kapkodok a kiszallasnal…es hogy epp nem volt kedvem ehhez asszisztalni…es na meg, hogy azt hittem, megint sokkterapiazik itt nekem…meg hogy tenyleg azt gondolja, hogy titkon leküzedhetetlen vagyat ereztem megnezi az ejjeli Siegburgot es törbecsaltam?

De csak mondja, mondja.
Amire nalam eltörik a mecses, es bögve közlöm vele, hogy legyen oly kedves es hagyjon beken, aludjon MOST, ha mar ilyen rohadt jol megy az neki. En meg szepen hazavezetek. Hatasos lezaras. (Kisse csorbitva a függelek altal:...csa-ha-k e-he-löh-öbb mo-ho-ndd me-he-g, mo-host me-herre-he me-he-njek...brühühü.. )

Hja. Könnyek. Ekkor mindig megenyhülnek. Na, nem mintha a belátásán segitett volna, csak a hangerön. Hajnali kettö körül ertünk haza.
A mai napig nem hajlando belatni, hogy ö is minimum annyira hibas ebben a törtenetben mint en. Ö aludt + en cserbenhagytam = rossz feleseg. Pont.

Persze kicsit messzebbröl szemlélödve a sztori eleg vicces. A kollegaim masnap speciel az asztal ala estek a röhögestöl.

Mérleg. Megtudtuk, hogy
- Lorika valojaban tud hangosan beszelni, ha akar.
- El tudja vesziteni a nyugalmat. No, azt persze még tovabbra sem tudjuk, hogy tud-e joggal dühösnek lenni, de tüneti szinten egesz életképes..:)
- Par fobiat tenyleg legyöztem...Ejszakai vezetes hosszabb tavon. Autopalyan egyedül vezetes.

Ja, es kepzeljetek, tudok tankolni.:)