A hétvégén magambaszálltam es ujragondoltam minden korabbi agressziomat. Most már látom, hogy hiba volt. Egyértelmüen célt es mértéket tévesztettem.
Sajnálom.
Célt. Mert nyilvánvalóan nem Helmutom, hanem Herr Szomszed Ferdinand a legérdemesebb germán a Globuszon, hogy gondolatban szögeket szurkáljak a körme alá. Mértéket. Mert pokolba minden pszichologiai pufferként szolgáló álszent grafikaval, amikor vért kívánunk...
Nem tudom, emlékeztek-e még arra esetleg, amikor Herr Szivem Csücske egyszer már megkért minket arra, hogy halkabban csukjuk be az ajtonkat reggelente. No. Már az sem tetszett.
Kértem is volna töle, - ha az az urikislany modorom epp rövidzárlatot kapott volna es ugyanabban a pillanatban felülemelkedtem volna egyéb marginalis nyelvi korlátokon - hogy ugyan demonstrálná már nekem, bitte, hogy hogyan lehet ennél halkabban kattintani a helyére egy zárat. De aztan csak nyeltem egyet....es ott es akkor elkezdtem tettetni, hogy nem tartom seggfejnek. Hja. Törtenelmi pillanat a kapcsolatunkban.
Persze privat dühöngtem egy sort, de utána istenazatyam, igyekeztem.
Hónapok teltek el és az idö sokmindent begyógyít.
Már-már lassan az ajtaján lógó gigantikus, aranyozott szárnyas „welcome” fémszivet is kezdtem neki megbocsájtani – részemröl gálánsan túllépve azon a rendszeres es végtelen fizikai fájdalmon, amikor az a förtelem véletlenül a periferikus látóterembe kerülve brutalisan eröszakolja meg a lelkemet. Naponta többször.
De amikor Ferdi tegnap becsöngetett es elöadta Lorinak, hogy mennyire sehr dankbar lenne, ha a jövöben halkabban mennék el reggel es jönnék meg este, valami végérvényesen összetörött.
A göz hangosan sípolva távozott a fülemen.
A bünöm? Csupán annyi, hogy nem tudok repülni. Kopog a cipöm a folyóson. Oh, kövezzetek meg, kövezzetek meg...
Na jo.
Végülis a tudatom egy mélyebb szintjén maximalisan egyet tudok vele érteni. Nalam aztán senki nem boldogtalanabb, amiert nem tudok repülni...
Mert akkor Herr Arschloch már rég csak berekegni tudna, vagy legalábbis üres huskonzervdobozként funcionálna.
Hja. Vitathatalanul szebb vilag lenne.
Sajnálom.
Célt. Mert nyilvánvalóan nem Helmutom, hanem Herr Szomszed Ferdinand a legérdemesebb germán a Globuszon, hogy gondolatban szögeket szurkáljak a körme alá. Mértéket. Mert pokolba minden pszichologiai pufferként szolgáló álszent grafikaval, amikor vért kívánunk...
Nem tudom, emlékeztek-e még arra esetleg, amikor Herr Szivem Csücske egyszer már megkért minket arra, hogy halkabban csukjuk be az ajtonkat reggelente. No. Már az sem tetszett.
Kértem is volna töle, - ha az az urikislany modorom epp rövidzárlatot kapott volna es ugyanabban a pillanatban felülemelkedtem volna egyéb marginalis nyelvi korlátokon - hogy ugyan demonstrálná már nekem, bitte, hogy hogyan lehet ennél halkabban kattintani a helyére egy zárat. De aztan csak nyeltem egyet....es ott es akkor elkezdtem tettetni, hogy nem tartom seggfejnek. Hja. Törtenelmi pillanat a kapcsolatunkban.
Persze privat dühöngtem egy sort, de utána istenazatyam, igyekeztem.
Hónapok teltek el és az idö sokmindent begyógyít.
Már-már lassan az ajtaján lógó gigantikus, aranyozott szárnyas „welcome” fémszivet is kezdtem neki megbocsájtani – részemröl gálánsan túllépve azon a rendszeres es végtelen fizikai fájdalmon, amikor az a förtelem véletlenül a periferikus látóterembe kerülve brutalisan eröszakolja meg a lelkemet. Naponta többször.
De amikor Ferdi tegnap becsöngetett es elöadta Lorinak, hogy mennyire sehr dankbar lenne, ha a jövöben halkabban mennék el reggel es jönnék meg este, valami végérvényesen összetörött.
A göz hangosan sípolva távozott a fülemen.
A bünöm? Csupán annyi, hogy nem tudok repülni. Kopog a cipöm a folyóson. Oh, kövezzetek meg, kövezzetek meg...
Na jo.
Végülis a tudatom egy mélyebb szintjén maximalisan egyet tudok vele érteni. Nalam aztán senki nem boldogtalanabb, amiert nem tudok repülni...
Mert akkor Herr Arschloch már rég csak berekegni tudna, vagy legalábbis üres huskonzervdobozként funcionálna.
Hja. Vitathatalanul szebb vilag lenne.
-------------------------------------------------------
ui: Hmm. Nem tehetek rola, de mostanában egy bajseltelem gyötri a lelkemet. Szerintetek nem kezdek enyhén antiszociális tüneteket produkálni???
ui2: Ma van Lorika nevnapja. Tessek mindenfele szepet irni neki.
...ha mar tölem csak csokit kap, amit majd par nap mulva ugyis elkunyizok töle az aktualis akut edessegelvonasi rohamomban... legalabb némi lelki taplaleka legyen... :)
5 comments:
Boldog névnapot Lórikának!
Már reggel rájöttem, hogy jeles nap van, csak nem voltam biztos abban, hogy ez az igazi.
Most már csak az a kérdés, hogy ez a komment elmegy-e?
Kedves LÓRI!Boldog névnapot kívánunk Neked'
Szilvi, Péter
Ui: írjatok, írjatok!!!!Tök rákattantunk a blogotokra:)
Köszönöm szépen a köszöntéseket!
ui. rettegve várom amikor én kezdem majd idegesíteni a feleségemet
Sziasztok, viszünk nevnapi, szülinapi, Valentin napi, meg mindenféle csokikat, csak addig ne nyirjatok ki egymast pls! A nagyi baracklekvárjáról nem is beszélve...
Boldog névnapot, Lorika!
Dori&Pilu
Hihi, féltitek, mi? Hmm.
Mennyi csokirol is beszelünk pontosan?:)
Post a Comment