Semmi

Jövő héten előreláthatólag annyi melóm lesz, hogy nem igazán lesz időm a cégnél blogot írni.
Na mit szóltok? Hova jutottunk...

Ergo nincs más választásom mint kockáztatni. Imidzs szempontból nyilvánvalóan sokkal veszélyesebb bármiféle itthoni írásos megnyilvánlás, hiszen így a lehetőség adott a megfelelő ékezetek rendeltetésszerű használatára. Kvázi a helyesírási defektjeim kisebb hatékonysággal kenhetőek a német klavitaúra limitációira... Halál stresszben vagyok.

Lássuk csak, mi is történt velünk az elmúlt héten?
Hááát, nagyjából semmi említésre méltó.
De hát egy kis nihil mikor tartott ez vissza minket attól, hogy azért írjunk két oldalt? Legalább szabadon szárnyalhatunk, egy tényhű krónika súlyos béklyói nélkül. Miénk a horizont.

Nos...mihez is kezdjek váratlanul rámszakadt publicisztikai szabadságommal? Megvan.
Az első felvonásban mondjuk kelthetnék égő lelkiismeret furdalást bennetek, mert lassan már soha nem írtok nekem kommenteket. Hangsúlyozva, hogy milyen nehéz az élet Németországban... sorskivetetten... szóra sem méltatva... elfelejtve...
HOGY MENNYIRE FÁJ.

Na, ezzel meg is lennénk.

A második felvonásban mondjuk felvázolhatnék szkenáriókat Saddam kivégzésének lehetséges társadalmi és poltikai hatásairól, hogy az előző emocionális feltárulkozás mellett legyen némi intellektuális balansz is a hetünkben. Tükrözve lenyűgöző naprakészségünket.
De hát annyira azért nem vagyunk elkeseredve első hetünk viszonylagos eseménytelenségén, hogy feszültség-levezetésként virtuálisan pofozzuk lojálisabb olvasóinkat.

Inkább várunk pár napot, hátha történik valami riportálható, ha már arról nem írhatok, hogy Lórika elkezdett tanulni - ugyanis nem szeretné, hogy mindenki erre fókuszáljon.