39. hét

Gyerekek, még mindig nem félek.
Na, nem azért mert olyan veszett bátor lennék; egyszerűen nincs időm rá. Napi 14-15 óra alvás veszettül lefoglalja ám az embert.

No. Túl vagyunk az első karácsonyunkon kettesben. Persze valahol ez megint indikálja ezt az evés/főzés dolgot.
Oh. Balga társadalmi berögződések. Mi a baj a mirelit pizzával Szent Este, kérdem én?! Törjünk már ki a tradicionalitás szürkén unalmas kockájából végre!!! De Lórika sültkacsát rendelt párolt káposztával.

Ühüm. Nyilvánvalóan kevésbé forradalmi szellem.

Lemásztam a barikádoktól és beszereztünk egy 2 kilós kacsát az Aldiban. Cirka 6 euróért…(?) Hiába, vannak dolgok az univerzumban, amin alapvetően jobb nem elgondolkodni.
Nagyban segít, ha strucc kapacitásainkat épp 99,9%-ban épp lefoglalja a „hogy fér ki egy gyerek ott?!?!” kérdéskör mentális háttérbe pofozása..:)

Megsütöttem, megettük.
26-án este Gulshanék jöttek. Nemhogy ünnepi menü, de vega ünnepi menü. Hmm. Gyorsan nőnek errefelé az elvárások az ember lánya felé. Fehérboros francia hagymaleves, zöldséggel töltött cukkíni kapormártással, gundel palacsinta. Oh. Őstehetség vagyok. Ez van.

De most már aztán tényleg eleget főztem egy életre.
Meghoztam a döntést. Végre.

Inkább emancipált karrierista leszek.