Birck család és a Pátosz

Marcesz egy hónapos. Üdítő.
Már vagy három hete nem kellet prezentálnom a szaporító szervrendszerem egyetlen vadidegennek sem.

Amúgy sajnos vesztésre állok - képzeljétek, Apu mégis előkotort egy csomó babaképet és elküldte.

...ühüm, mondjuk tipikus, hogy a felén a bátyám van és néhányon az unokatesóm…asszem…
A maradékon pedig premierplán pucér vagyok, ami lássuk be, egy nemileg heterogén testvérpár esetében azért leegyszerűsíti az azonosítást 29 év távlatából.

…de nem fáj, nem fáj….
…hogy bébi vonásaim nem égtek bele örökre atyai lelkébe…

…(nyaktól fölfelé)…
…hiszen minden baba hasonló…

Kivéve engem és Marcit.
Hja. Ez van.



















Itt úgy tűnik mintha...pedig nem igazán...:)

Maga a fényképcsokor persze kihagyhatatlanul magas labda. Szóval rögtön írom is neki, Apuka, hát ez nem valami szép.

Írja vissza, hogy jól van na, és hogy ő csak keresett és keresett bőszen abban a bizonyos fényképes dobozban…de hát szemmel láthatólag rólam csak pucér képek készültek. Állítja.

Hmm. Még csoda hogy pszichésen egészséges felnőtt vált belőlem.
Relatíve.

Mellesleg vitathatatlanul csak az az egy testrészem jelentett némi extrát a híresen szép bébibátyóhoz képest.

Hja. Mindig mondom, hogy milyen nehéz másodszülöttnek lenni.
Na jó. Valóban nem voltam különösebben szép baba. Átlagos. Max.
Szóval Apu a beszélgetés végén azért kedveskedve hozzátette: „egyébként a mosolygós (kerekfejű) képed kedves”.

Oh. A kegyelemdöfés.

Értitek.
Átküld nekem 20 Orsika fotót. 10 valóban rólam van és 1 egész kedves közülük. Ennyi.
Hah. Amikor elvileg minden porcikámtól elbűvölve hivatott volna lenni. Hallo…hát hol az a híres apa-lánya szerelem…?! ?!

Vagy egy órát fetrengtem a röhögéstől.

Azért a védelmében megjegyezném, hogy Anyu is elmélyülten nézegetett vagy fél percig egy Lórika baba képet, hogy ez vajh’ hol készülhetett, mert ilyen ágyuk nekik sosem volt…
…vigyorogva mutatok rá az apró tényre, hogy Anyukám, ilyen gyereketek sem nagyon…















Emlékeztető: Lórika, a képeket azonnal rendszerezni és feliratozni, különben Marci 30 év múlva a világhálón fog zrikálni bennünket.

Húú, gyerekek, hogy én pár hónaposan milyen dagi voltam. (…bár egész kedves…) Persze ez újra írja a második kör esélyeit, ugyanis Marci jelenleg annyit eszik mint egy bébiviziló. Most kb 4,4 kg. Kerekedünk, kerekedünk, no.

Rajtam nem nagyon múlik a dolog, ha a gyerek éhesen nyikkan egyet, a bokámon is tej kezd csurogni. Muris dolgokat produkál a természet. Apu spec ORiskának hív mostanában.
Hihi. Újból magasztos.
Tényleg vicces családom van. Ergo itt én vagyok az utolsó, aki felelős a stílusomért.
…hja, a szocilaizáció….

Marci persze napról-napra gyönyörűbb husigombóc. Nem is igazán értem, hogy lehet ezt még fokozni. Egyszerűen kizárt, hogy ez pusztán hormonális… plusz itt láthatjuk, hogy vannak objektív szülők is az univerzumban.









A Kedves. Ne mondják már, hogy csak belőlük csinálok hülyét..:)

Persze írhatnám, hogy mennyire igaz, amit nemrég olvastam; hogy a gyereked születésével a szíved hirtelen a testeden kívülre kerül.

De hát az olyan nyálas lenne, hogy Apu rögtön gyanakodva genetikai vizsgálatot kérne.
:)