Idealis esetben.
Persze hetente minimum négyszer porszem csuszik a gepezetbe.
Kulcskereses, penztarca kereses, borotvalkozas stb.
6:24 körül altalaban megindul Orsika visszaszamlalasa: fennhangon jelent be minden ujabb percet. Abban a téves illuzioban ringatva magat, hogy ezzel legalabb némi kontrollt teremt Lorika fejeben az idö mulasa felett. A feszültseg lassan tapintahtova valik.
Lorikalorikakeszvagy?mertmarindulnunkkelleneajjajaj...!!!
Hazassagunkat szerencsere abszolut nem viselik meg ezek az esetek. Annak ellenere, hogy nekem akut idöfixációm van, amíg Lorika azt sem tudja megsaccolni, hogy 10 percbe belefer-e egy elefánt élveboncolása vagy sem.
Toleranciam hivatalos és lírai forrása, hogy "a hibáit is szeretem..." Ami prózába átültetve úgy hangzik, hogy "ha késve indulunk, neki kell felsprintelnie a masodikra az allomas lepcsöin, nem nekem."
Az en vonatom csak 6:56-kor indul.
Persze ebben a rendszerben en alapvetöen biztonsagban vagyok, de azert mindig bele tudom hergelni magam egy potencialis kesesi szituacioba. Ha nagyon elszalad az idö (6:30) kapkodva felhuzom a cipömet, akabatomat, es rohanok le az autohoz (...amennyire labujjhegyen lehet...persze..), es felallok a garazsbol a haz bejarata ele, hogy Lorikanak mar csak be kelljen ugrani.
Mint peldaul hetfö reggel.
Szaguldas le az allomasra, 6:36 – csikorgo fekezes az allomas lepcsöjel, Lorika kiugrik es sprintel felfele.
1 perc visszafojtott lélegzet.
Elerte. Megint. Mindig... Huh.
Miközben Orsika még mindig 100-as pulzussal ujbol egyesbe rakja a Mazdat, hogy valahol leparkoljon, elmormol egy halk fohászt, nehogy Lorika levonja a hosszutavu konzekvenciat, hogy ezentul eleg 6:32-kor elindulni. Az elsö szabad helynel leallitja az autot, szivverese lassan ujbol normalis. 10 percig meg radiozik, es aztan szepen ö is elindul a vonatahoz.
Csak Frankfurtban veszi eszre, hogy a jobb laban barna cipö van, a balon fekete. Hmm.
Ciki. 
2 comments:
hihihi
Igaz, lehet, hogy nem szóltunk előre, de mostmár megvetted, a garancia pedig rég lejárt, visszaadni nem lehet. Régi szép idők, a szekszárdi állomáson 5 perccel a vonat indulása után még nem is vártuk, 2 perccel előtte azért megnéztük, milyen hosszú a sor... előre megvenni a jegyét nem mertük. Akkor rontották el, mert a magyar vonatok megbízhatóan késtek legalább 2-3 percet, az meg sokmindenre elég, ugye... Általában elérte a vonatot, de volt, hogy Tolnán csatlakozott. - Lórikáról beszélek.
Azok voltak a nehéz hetek, amikor valamilyen oknál fogva - nagyon kedvesen - felajánlották Lórikáék, hogy kivisznek a vonathoz. A szóbeli garanciát gond nélkül megkaptam, hogy időben fognak érkezni. Azok a percek, 10 percek mindig nagyon hosszúak voltak, amíg vártam rájuk a ház előtt. Aztán amikor már biztosra vettem, hogy ma nincs szerencsém, elfeledkeztek rólam, megláttam a kanyart rallis technikával abszolváló aktuális Muth verdát. Rutimból vágódtam a csak lassító kocsiba, táska az ölbe, indulás! Emlékeim szerint soha nem késtük le a vonatot.
Egyébként tanulhatnánk tőletek időhatékonyságot, ugyanakkor kelünk, de mi csak 7:10-kor indulunk itthonról. Na jó, én még általában csalok egy negyed órát :)
Üdv
Pilu
Post a Comment